ESG-törvény és társaik: útvesztőben a magyar vállalatok a sok hasonló fenntarthatósági megfelelés miatt

Öntsünk tiszta vizet a pohárba. A decemberben a parlament által elfogadott 2023. évi CVIII. törvény, egyszerűen csak ESG-törvénynek titulált jogszabályi csomag („A fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól”) igazából két ESG intézményt vezetett be. Az egyiket ez a törvény írja körül, melynek alapján a vállalkozások meghatározott körének minden évben ESG-beszámolót kell készíteni. A másikat az e törvény kapcsán módosított 2000. évi C. törvény (számviteli törvény), melynek alapján a vállalatok meghatározott körének évente fenntarthatósági jelentést kell előállítania.

Miért beszélünk két ESG-intézményről? Mert az ESG egy gyűjtőfogalom: ide tartozik minden, egy vállalkozás által kiépített irányítási modell és ennek keretében hozott környezeti (E), társadalmi (S) és irányítási (G) intézkedéscsomag függetlenül attól, hogy azt milyen piaci (GRI, TCFD, SASB), vagy hatóság által előírt (ilyen az EU CSRD és az annak alapján kialakított ESRS) sztenderdek alapján vezették be. Ebből a szempontból tehát a számviteli törvényben szabályozott fenntarthatósági jelentés tartalmát tekintve szintén „ESG-nek” nevezhető.

Hogy mégis az úgynevezett ESG-törvény van most fókuszban, az nem indokolható azzal, hogy az egy önálló törvény, míg a számviteli törvény ennek keretében „csak” módosult. Az Országgyűlés által hozott törvények között nincs hierarchia, azok egyenrangúak. Ami mégis az elsőnek kiemelt hangsúlyt ad, az annak a másikhoz képest az erőteljesen szabályozott jellege.

Az ESG-törvény esetében a vállalkozások jelentéstételi kötelezettsége egy kiterjedt hatósági irányítás és kontroll alapján valósul meg,

amibe az egyes vállalati belső eljárások részletes szabályozásától kezdve, az ESG-hez kapcsolódó szolgáltatói kör erőteljes regulációja is beletartozik. A számviteli törvény esetén a jelentéstételi kötelezettség teljesítése során a vállalkozások szabadabban választhatják meg a megvalósítás módozatát és azt is, hogy kivel szeretnének együttműködni.

A szabályozottság eltérésén túl, a két törvény fogalomhasználatának összevetéséből is világosan látszik, hogy a jogalkotó a két rendszert szét kívánta választani. Az úgynevezett ESG-törvény „beszámolóról” és „tanúsítóról”, míg a számviteli törvény „jelentésről” és „auditorról” rendelkezik, és eltérő leadási határidőket fogalmaz meg a két jogszabály: a fenntarthatósági jelentést a pénzügyi jelentéssel együtt, míg az ESG-beszámolót attól függetlenül kell elkészíteni, valamint a szankcionálás szabályozás is eltérő. Ugyanakkor a két rendszer annyiban azonosságokat is felmutat, hogy a kötelezetti kör paraméterei első körben teljesen azonosak – a fenntarthatósági jelentés esetén a leányvállalatok meghatározott feltételek esetén mentesülnek a kötelezettség alól - és azonosak a bevezetési dátumok is: a 2025-ös évről 2026-ban kell először számot adni.

Az EU 2022 őszén elfogadta a Corporate Sustainability Reporting direktívát, ami az EU ESG-szabályozása. Ehhez kapcsolódóan jelent meg 2023 nyarán az European Sustainability Reporting Standards, az EU ESG-jelentésének szabványai, majd tavaly decemberben az Európai Parlament és a Tanács elvi megállapodásra jutott a Corporate Sustainability Due Diligence direktíváról, amit elvileg 2024 első félévében még el is fogadnak - ezzel teljessé válik az EU ESG-csomagja. A még nem elfogadott direktíva azért is fontos a csomag nemzeti implementációjának szempontjából, mert többek között ez a direktíva fogja szabályozni, hogy hogyan épüljenek be az átvilágítási kötelezettségek a kockázatkezelési rendszerbe és arról is, hogy nemzeti szinten hogyan történjen a vállalati kötelezettségek ellenőrzése.

Ugyanakkor az úgynevezett ESG-törvény már most kitér az Európai Unió jogának való megfelelésre, benne a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló 2022/2464 EU parlamenti és tanácsi irányelvre hivatkozva, amely egyébként annak a 2013/34/EU irányelvnek a módosítása, amely a vállalkozások pénzügyi kimutatásairól és kapcsolódó beszámolóiról szól. De ugyanerre az irányelvre hivatkozik a számviteli törvény módosítása is, sőt, e törvény kifejezetten utal még arra is, hogy a jelentést az EU fenntarthatósági beszámolási standardjaival (ESRS) összhangban kell elkészíteni.

Mindezek alapján érthető az érintettek tamáskodása. Hány rendszert kell kiépíteni ugyanarra a témakörre? Egyet? Kettőt? Vagy esetleg többet, ha majd még a CSRD direktíva is implementálásra kerül? Ha többet, akkor miben fognak különbözni és miért? Vagy csak egy rendszert kell kiépíteni, és abból kell generálni – egyébként hasonló tartalmú jelentéseket? Akkor minek több rendszer?

Különösen élesen vetődnek fel ezek a kérdések azért is, mert a hosszabb távra épülő fenntarthatósági kérdésekkel kibővített vállalati kockázatkezelés a vállalatoknak rövid távon elkerülhetetlenül többletköltségeket is generál, és versenyképességi szempontból aggasztó, ha ezt a szabályozás még meg is spékeli. Ehhez még hozzá kell venni, hogy egyes vállalatok a befektetői preferenciák miatt az ágazati specifikumokat erőteljesebben figyelembe vevő GRI szerint is el fognak járni, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a banki hitelezéshez a különböző bankok jelenleg eltérő fenntarthatósági jelentéseket kérnek. Ha ez sztenderdizálásra is kerül, nem világos, hogy hogyan lesz összehangolva az egyéb jelentésekkel.

E helyzetet figyelembe véve komoly felelőssége van a szabályozóknak, hogy az úgynevezett ESG-törvény felhatalmazó rendelkezése alapján hozandó 5 kormány, 4 miniszteri és 9 hatósági elnöki rendeletekben ezek a kérdések megnyugtató módon legyenek tisztázva. A bizonytalanságok eloszlatása érdekében szükség van arra, hogy egyértelműségével és átláthatóságával a rendszer olyan legyen, mint amilyen alapelveket maga is meghatároz, illetve arra, hogy ne legyenek a vállalatok kötelezettsége tekintetében olyan párhuzamosságok, amelyek logikája nem világos, ellenben versenyképességet romboló többletköltségeket generálnak.

Salgó István, Tiszteletbeli elnök, BCSDH

A cikk a szerző egyéni véleményt tükrözi és nem feltétlenül egyezik meg a BCSDH véleményével.

Forrás: portfolio.hu