5 tipp, hogy hogyan csökkentsük az élelmiszerpazarlást

Az ENSZ környezeti programjának jelentése szerint globális szinten egy főre 121 kilogramm fogyasztói szintű élelmiszerpazarlás jut évente, amiből 74 kilogrammért a háztartások felelősek. Pedig a kukába kerülő ételek nagy része megmenthető lenne egy kis odafigyeléssel, tervezéssel, így a spórolás is jobban megvalósítható lenne. 

A jó hír az, hogy a NÉBIH friss hazai kutatása szerint az utóbbi három évben 4%-kal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék mennyisége. Vagyis most már „csak” 65 kiló élelmiszer landol a szemétben, ami természetesen még mindig nagyon sok. Ha tenni szeretnénk a bolygónkért, és a spórolás is szempont, akkor érdemes megfogadni a szakértők tanácsait élelmiszerpazarlás témában. Íme a javaslatok: 

Vásároljunk hosszú eltarthatósági idejű alapanyagokat 

Ha olyan élelmiszerekkel töltjük fel a kamránkat háztartásunkban, amelyeknek viszonylag hosszú a szavatossági ideje, kevésbé valószínű, hogy a maradék a kukában végzi. A fagyasztott zöldségek, gyümölcsök, halak és húsok általában olcsóbbak, mint a frissek, és pontosan annyit használhatunk fel belőlük egyszerre, amennyi az adott ételhez szükséges. A többi élelmiszer a fagyasztóban marad, így nem keletkezik hulladék

tipp

A legtöbbet burgonyából dobunk ki – nagy részét sajnos feleslegesen. Ha puha, ráncos, repedezett, zöldes színűvé vált vagy penészes, ne fogyasszuk el, de ha éppen csak csírázni kezdett, egyszerűen vágjuk le a kis hajtásokat, és használjuk fel a burgonyát! 

A konzervek is tökéletesek, ha a konyhai kiadásunkat szeretnénk csökkenteni a háztartásban. Kaphatóak hozzáadott cukor, só és tartósítószer nélküli konzervek, ezekből bármikor gyorsan készíthetünk egyszerű ebédet, vacsorát. 

A szárított fűszernövények olcsók, és jól használhatók a főzés során, ezért felesleges friss vágott vagy cserepes növényt venni ha tudjuk, hogy utóbbiakat nem leszünk képesek életben tartani.  

Legyünk előrelátóak, mégis rugalmasak 

A spóroláshoz és az élelmiszerpazarlás elkerüléséhez elengedhetetlen a tervezés: gondoljuk végig, hogy mikor, mit fogunk főzni. A gondos előkészítés ellenére is előfordul, hogy a háztartásban marad ez-az. Ekkor legyünk kreatívak, és használjunk fel minden romlandó elemet, ami megvásároltunk! Gyakori, hogy a hétvégi főzés után megmarad egy-egy darab zöldség. A jó hír, hogy szinte bármilyen zöldséget lereszelhetünk, és hozzáadhatjuk a rántottához – máris kész a tápláló reggeli! De készíthetünk vegyes zöldségleveseket, pitéket a maradékokból, vagy sajttal elkeverve szószt, amit aztán lefagyaszthatunk. Nagyon jól fog jönni egy könnyű,


Ne feledjük: a fagyasztó a barátunk 

Az élelmiszerek lefagyasztása megelőzi a baktériumok szaporodását, így ez az egyik legjobb módja a friss és a főtt maradékok tartósításának. A legtöbb friss zöldséget és gyümölcsöt lefagyaszthatjuk. A ropogós zöldségeket, például a zöldbabot, a brokkolit vagy a karfiolt fagyasztás előtt blansírozzuk úgy, hogy 2-3 percre forrásban lévő vízbe merítjük. Ez segít megőrizni színüket és textúrájukat. 

A bogyós gyümölcsöket és a felszeletelt banánt először tegyük egy sorban tálcára, tegyük a fagyasztóba pár órára, majd ha a szemek és a banán darabok megfagytak, tegyük dobozba vagy légmentesen zárható zacskóba. Így elkerüljük, hogy a gyümölcsök "összefagyjanak". Az almát és a körtét főzzük meg, mielőtt lefagyasztanánk! 

tipp2

A maradék készételeket először adagoljuk ki, és tegyük jól zárható edénybe, amelyet előzőleg felcímkéztünk. Írjuk rá, hogy mit rejt a doboz, és a lefagyasztás dátumát. 

Nagyon sok kenyér, pékáru kerül a kukába, pedig a száraz kenyérből finom zsemlemorzsa készíthető. A friss kenyeret le is fagyaszthatjuk, kiolvadás után semmiféle minőségromlás nem történik! 
  
Íme az élelmiszerlista, hogy mit mennyi ideig tárolhatunk a fagyasztóban: 

szalonna - 1 hónap
kolbász - 2 hónap
darált hús - 4 hónap
egész csirke - 1 év
sertés- és marhahús - 9-12 hónap
karaj - 6-9 hónap
csirkedarabok - 6-9 hónap
olajos halfilé - 2-3 hónap
diófélék - 1 év
sós vaj - 1 év
kemény sajt - 3 hónap
tojás - 3 hónap (felverve, dobozba téve)
tojásfehérje - 1 év
tej - 3-6 hónap
banán - 6 hónap
bogyós gyümölcsök - 6 hónap
blansírozott vagy előfőzött zöldségek - 1 év
főtt ételek - 3 hónap
sütemények - 3 hónap
kenyér - 3 hónap

Hozzuk ki a maximális ízt az összetevőkből

Számos módja van annak, hogy az ételt ízesebbé tegyük anélkül, hogy túl sok fűszert használnák. Az egészben sült csirkét például süssük magas hőmérsékleten 15 percig, hogy ropogós kéreg keletkezzen rajta, majd ezután tegyük a zöldségeket a sült hús levébe és alacsony hőmérsékleten együtt süssük őket tovább. Ha a zöldségeket, például a hagymát, a sárgarépát, a paszternákot és a gombát nagy lángon, kevés olajban sütjük, karamellizálják a természetes cukrokat. Az ily módon elkészített zöldségekből ízletesebb lesz bármilyen étel. 

tipp3


Ne dobjuk ki a zöldségek héját, végeit 

Az élelmiszerpazarlás megállításához kerüljük a zöldségek hámozást, hiszen a legtöbbnél a tápanyagok a héjban koncentrálódnak. De a kidobásra szánt héjnak sem kell veszendőbe mennie: mindig fagyasszuk le a felhasználható zöldséghéjat, végeket, és ha elegendő összegyűlt, főzzünk belőle alaplevet.  

Még több olvasnivaló:

Forrás: mindmegette.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.