Füzér | Füzér Vára

fuzeri var 001

Füzér Vára (térkép)

Füzér Vára a 13. század elején épült, ezzel hazánk legrégebbi várainak egyike. A Zempléni-hegységben fekvő füzéri várhegy tagja Magyarország 7 természeti csodájának. A vár jelentős felújítása 2016-ban fejeződött be, melynek keretein belül felépült az Alsó Vár és megújult a Felső Vár. Érdekesség, hogy Szapolyai János 1526-ban történt koronázása után Perényi Péter koronaőr a Szent Koronát nem Visegrádra vitte, hanem Füzér Várába, ahol csaknem egy évig őrizték. A település történelmében a koronaőrzés nagy jelentőséggel bír, így Perényinek a Polgármesteri Hivatal előtt bronz mellszobrot emeltek.

A településhez képest 170 méter magasan fekvő várhoz a Várhegy alatti parkolóból egy negyed órás sétával lehet elérni. A látogatók a felvonóhidas kaputornyon át léphetnek be az újjáépült Alsóvárba, ahol a fogadó helyiségek és a pénztár kapott helyet. A fa és sziklalépcsőkön felkapaszkodva az óratoronyként is működő kaputornyon keresztül lehet bejutni Felsővár udvarába. A korhű ruhákba öltözött animátoroknak köszönhetően a vendégek sok érdekességet megtudhatnak a vár történetéről, lakóiról és épületeiről. A Felsővárból csodálatos kilátás nyílik a Zempléni-hegység vonulataira.

Az udvarról nyílik a korhűen berendezett várkonyha. A palotaszárny tornácos folyosóiról közelíthetőek meg a felújított termek, az ebédlő, valamint a hálószobák. A nagy népszerűségnek örvendő gótikus stílusú várkápolna rekonstrukciója során igyekeztek az eredeti elemeket beépíteni. Az egész évben nyitva tartó vár vendégei megismerkedhetnek az Abák, Perényiek, Báthoryak, Nádasdiak, és Károlyiak történetével, illetve állandó kiállításokat tekinthetnek meg, mint például a Szent Korona felfedezése, Kárpát-medence várai, Füzér pénzérméi, bútor kiállítás, vagy a kőtár kiállítás. Az Alsó bástya teraszáról kivételes kilátás tárul a látogatók felé Füzérre, illetve tiszta időben egészen a Sátoros-hegyekig ellátni. Innen érdemes vetni egy pillantást a vár újjávarázsolt szárnyaira és a kápolna épületére.

A vár meglátogatásakor érdemes napirendre tűzni a Füzéren található Látogató Központot és a Tájház Portákat, melyek nagyszerűen kiegészítik a programot.

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefonszám: +36-47/540-013
Honlap: www.fuzervara.hu
Nyitva tartás: https://fuzervara.hu/latogatoinknak/nyitva-tartas/
Belépőjegy: https://fuzervara.hu/latogatoinknak/jegyarak/

Látogató Központ (térkép)

latogato kozpont 202102

Füzér Község szívében fekszik a Nagy-Milic Natúrpark Látogató Központ és Várgondnokság épülete. A helyszínen ajándékbolt is működik azon látogatóink számára, akik nehézkesen vagy egyáltalán nem tudnak ellátogatni Füzér Várába. A kiállításnak köszönhetően pedig lehetőségük nyílik arra is, hogy megismerjék a község és a vár múltját, valamint a környék természeti és kulturális értékeit, hagyományait.

Az interaktív felületek segítségével végigjárhatják a település főbb nevezetességeit, megismerhetik azok történetét. Sőt, megtekinthetik az eredeti, a vár ásatásai során előkerült edénytöredékeket, kályhacsempéket, használati eszközöket.

Cím: 3996 Füzér, Petőfi út 3/A.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefonszám: +36-47/540-013
Honlap: www.fuzervara.hu
Nyitva tartás: https://fuzervara.hu/latogatoinknak/nyitva-tartas/
Belépőjegy: https://fuzervara.hu/latogatoinknak/jegyarak/

Tájház Porták (térkép)

tajhaz portak 202102

A Tájház Portákon két épület található, melyek a XIX. és a XX. század egy-egy időszakát mutatják be. A régebbi épület 1879-ben épült, mely a XIX. századi paraszti kultúrát és életmódot mutatja be. Az újabb épület, a Múltidéző ház, melynek hangulata visszarepít minden ide látogatót az 1940-1970-es évekbe, illetve betekintést nyújt a két időszak közti fejlődésébe. Az épületben található interaktív eszközök segítségével izgalmas történeteket és régi fotókat ismerhet meg, az akkori szokásokkal és hagyományokkal együttesen.

Cím: 3996 Füzér, Szabadság út 7-11.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefonszám: +36-47/540-013
Honlap: www.fuzervara.hu
Nyitva tartás: https://fuzervara.hu/latogatoinknak/nyitva-tartas/
Belépőjegy: https://fuzervara.hu/latogatoinknak/jegyarak/

NYITVA TARTÁS:

hétfő: 09.00-18.00
kedd: 09.00-18.00
szerda: 09.00-18.00
csütörtök: 09.00-18.00
péntek: 09.00-18.00
szombat: 09.00-18.00
vasárnap: 09.00-18.00

Alsó Vár pénztárnyitás: 09.00, Alsó Vár pénztárzárás: 17.30

JEGYÁRAK:

A vár belépőjegy a következő KIÁLLÍTÁSAINKRA, tereinkre szól:

Alsó-Vár
farkasverem, felvonóhidas várkapuval, várudvar, Vártekergő térkép játék

Felső-Vár kiállító termei:
Kaputorony, Gazdasági épületek, Palotaszárny, Boldogasszony Várkápolna, Pinceszint és lapidárium, Alsó bástya, Virágoskert, Emeleti kiállítások:, Kárpát-medence várai, Magyar pénzek , „Magyar Szent Korona felfedezése”

További szolgáltatások:
vártörténeti bemutató (óránként), vártörténeti kisfilmek, interaktív monitorok, információs LED tablók, középkori zene és élethangok, paraván fotózás, AudioGuide, képeslapküldő automata, panoráma távcső, ingyenes mosdóhasználat (Alsó Vár, Felső Vár)

Felnőtt belépőjegy: 3 000 Ft
Diák belépőjegy: 2 500 Ft
Nyugdíjas belépőjegy: 2 500 Ft
Családi kedvezményes belépőjegy:

2 fő felnőtt és 2 fő gyermek (7-18 év között)
8 800 Ft

Családi kedvezményes belépőjegy mellé további gyermek belépőjegy:
2 000 Ft

6 éves kor alatt: ingyenes
Füzéri lakosoknak és Füzérről elszármazottaknak: ingyenes
Fogyatékkal élőnek + 1 kísérőnek: ingyenes

Jegyár kedvezmény csoportoknak:
20 fő felett: 20% kedvezmény a belépőjegy végösszegből
40 fő felett: 30% kedvezmény a belépőjegy végösszegből

CSOPORTOS BEJELENTKEZÉS

KORONAVÍRUS TÁJÉKOZTATÓ

Az Ön biztonságos látogatásának érdekében intézményeink megtekintésének lehetőségét a jelenlegi helyzetre való tekintettel átalakítottuk, hogy kirándulása zavartalan legyen. Kérjük kövesse figyelemmel honlapunkat, ahol tájékozódhat az
aktuális nyitvatartásról, illetve biztonsági intézkedéseinkről, korlátozásainkról!
Füzér Vára, a Látogatóközpont és a Tájház Porták védettségi igazolvány és maszk használata nélkül
tekinthetők meg.

Az Önök fogadására készülve az alábbi lépéseket tettük a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében:

Az Alsó Vár pénztárait ún. plexifallal választjuk el a látogatóktól!
Biztosítjuk a bankkártyás fizetési lehetőséget!
Munkatársaink védőfelszerelésben (védőmaszk, védőkesztyű) dolgoznak!
Rendszeresen fertőtlenítjük az ajtókilincseket, korlátokat, pultokat, mosdókat, valamint a látogatók által frekventált helyeket is!
A Felső Vári személyzet több ponton is segíteni fogja az Önök tájékozódását!
Belépőjegyük mellé Vártekergő térképet kapnak, melynek segítségével mindig pontosan tudhatják, merre járnak éppen!
A vár területén tájékoztató és információs táblák kerültek kihelyezésre, kérjük ezek figyelmes elolvasását és betartását!
A pénztáraknál és mosdóknál a padlón biztonsági sávokat jelöltünk ki, a megfelelő távolság megtartása érdekében!

Szükségünk van az Önök együttműködésére is, ezért kérjük, látogatásuk során tartsák be az alábbiakat:

Használják a kihelyezett kézfertőtlenítő eszközöket, valamint rendszeresen és alaposan mossanak kezet!
Amennyiben lehetőségük van rá kérjük, belépőjegy vásárlásakor válasszák a bankkártyás fizetési lehetőséget!
A vár területén biztonsági okokból létszámkorlátozás van érvényben. Kérjük, egy teremben egyidejűleg kevés személy tartózkodjon! Az esetleges várakozás miatt türelmüket és megértésüket kérjük!
A kihelyezett táblákon található előírásokat betartani szíveskedjenek!

Amennyiben köhög, lázas, vagy egyéb megfázásos tünetei vannak, kérjük, halassza el látogatását gyógyulásáig! Köszönjük!

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.