Az ablakon adták ki a rendőrök a nagymamát

 

nagyiment

A négyéves kislány még időben kimászott az égő házból.

Hirtelen csaptak fel a lángok egy lakóházban kedden délelőtt, ahol a mozgásában korlátozott nagymama, és a négyéves kislány volt csak otthon. A gyerek menekülőre fogta, de a nagymamának egyedül esélye sem volt kijutni. Szerencsére a közelben voltak a Készenléti Rendőrség és a Taktaharkányi Rendőrőrs munkatársai, akik kimentették a 63 éves asszonyt a lángoló épületből.

nagyiment00

Nem tudni még, mi okozhatta a tüzet az egyik taktaharkányi családi házban, ahol június 2-án 11 óra körül csaptak fel a lángok. A tüzet a szomszédok észlelték, akik hívószavára az ott lakó négyéves kislány ki tudott mászni az ablakon. A házban azonban bennrekedt a 63 éves mozgásában korlátozott nagymama.

A lakossági bejelentést követően a helyszínre elsőként a Készenléti Rendőrség közelben tartózkodó egysége érkezett meg négy fővel.

Az egyenruhások nem sokat teketóriáztak, hiszen tudták, hogy emberéletről van szó, így közülük ketten befeszítették a ház bejárati ajtaját, de a nagy füst miatt az ingatlan ezen részében már nem tudtak tájékozódni, ezért végül a ház egyik utcafronti ablakán át másztak be. A rendőrök az épületben megtalálták a bajbajutott nagymamát, akit az ablakon keresztül kiadtak társaiknak, és az időközben odaérkezett taktaharkányi járőröknek.

nagyiment01

Az egyenruhások értesítették a mentőket, akik a gyermeket és az asszonyt kivizsgálásra kórházba vittek. A keletkezett tüzet a katasztrófavédelem munkatársai eloltották.

Forás: boon.hu