Sátoraljaújhely: Egy elfeledett sátoraljaújhelyi futball-legenda kalandos élete I. rész

romai katolikus gimnazium

Így lett a kis Stofi-ból nagy Stofián

Egy játékos, aki Sátoraljaújhelyről a magyar válogatottig jutott, kétszeres magyar bajnok lett, s a Kanári-szigetektől Mexikóig, Kubától Egyiptomig bejárta az egész földgolyót, miközben megállás nélkül lőtte a gólokat. Egy játékos, akit a lelátók népe „gólautomatának” nevezett, s akiről a kabarékban kuplét is énekeltek. Egy játékos, aki aktív pályafutása csúcsán a Műegyetem gépészmérnöki karán diplomát szerzett, pályafutása végén „Kiváló feltaláló” aranyfokozatot kapott, majd kifejlesztett egy olyan terhelésregisztráló rendszert, melyet az 1960-as években a londoni Arsenal csapatánál is sikerrel alkalmaztak. Egy elfeledett sátoraljaújhelyi futball-legenda, Stofián János igaz története.

Stofián János 1904. június 18-án született Tőketerebesen (ma Trebišov, Szlovák Köztársaság). A szegény családból származó gyermek az elemi iskola elvégzését követően az akkor a piarista rend nyolcosztályos főgimnáziumaként működő sátoraljaújhelyi Kegyes Tanítórendi Katolikus Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, 1914 őszén. Pontosabban csak kezdte volna, ha nem szól közbe az első világháború. A gimnázium épületét ugyanis 1914 augusztus elejétől november végéig a katonaság tartotta megszállva, s abban katonai kórházat alakítottak ki. Az intézmény értesítője szerint a háborús viszonyok és a kolerajárvány miatti bizonytalanság ellenére a gimnáziumban eredményes oktatási munka folyt, csak néhány tananyagot kellett átvinni a következő esztendőre. Így a kis Stofián is kötelezően elolvasta például a János vitézt, A Hunok és magyarok eredetét, az Attilát, valamint Az alkohol káros hatásait. Kívülről megtanulta többek között a Himnuszt, a Szózatot, Az alföldet és a Lehel kürtjét. 1914-15. évi iskolai évkönyvéből arról értesülünk, hogy Stofián János I. osztályos tanuló elnyerte az „Erzsébet-alapítvány” évi kamatait – mindösszesen11.40 koronát – melyet a tanári testület szegény sorsú, jó magaviseletű és szorgalmas tanulóknak ítélt oda minden tanévben. A kegyesrendi gimnázium épülete egészen 1916. január közepéig katonai kórházként működött. A következő háborús években az oktatás többé-kevésbé zavartalanul folyt. Ekkor már főhősünk öccse, a két évvel fiatalabb László is a piarista gimnázium padját koptatta. Stofián János rendre osztálya legjobb tanulói között szerepelt, érdemsorozatában az akkortájt jeles jegynek számító egyes, nagyritkán a jónak minősülő kettes került bejegyzésre – ez utóbbiak jellemzően idegen nyelvekből. 1917-ben, immáron IV. osztályos tanulóként a „35 éves találkozás alapítványa” 21.90 koronás kamatait kapta ösztöndíjul. Az 1918-19-es tanév menetébe aztán ismételten durván beleszólt a történelem. Az országszerte dühöngő spanyolnátha-járvány miatt az alispán október 3-tól valamennyi vármegyei iskolát bezáratott november 8-ig, majd november végétől újfent, egészen január 6-ig. Abban a rövid időszakban, míg az első félév óráit egyáltalán meg lehetett tartani, a diákok 30-40%-a rendszeresen hiányzott.

A kór városszerte számos áldozatot szedett, s a gimnáziumot is érzékeny veszteség érte Fankovich Tibor rajztanár és Sindler Rezső VII. osztályos tanuló halálával. Az utolsó háborús év őszén meginduló társadalmi és politikai forrongások, a hazavonuló, fegyelmezetlen és részeg katonatömegek által okozott inzultusok, majd a cseh megszállás alá kerülő Kassán székelő tankerületi központtól való elszakadás óriási nehézségek elé állította az iskola tanári karát és diákságát. Mindennek tetejébe 1919. március 21-én a Tanácsköztársaság szervei Sátoraljaújhelyen is megkezdték működésüket. A városi művelődési osztály vezetőjének legelső lépései között szerepelt a vallástan megszüntetése, a rendi tanárok papi jellegének megtagadtatása, valamint a kommunista eszmék tanításának elrendelése. Ha akadt bármi pozitívuma Sátoraljaújhely 1919. május 1-én bekövetkezett cseh megszállásának, az feltétlenül, hogy a megszállók mindenben az október 31. előtti helyzetet állították vissza – így a közoktatásban is. A gimnáziumban visszatérhettek az eredeti tanrendhez, s rendben befejezték a tanévet. Sor kerülhetett az érettségi vizsgákra is, igaz, már újfent ágyúszó kíséretében, hiszen június 6-án Sátoraljaújhely ismét a Tanácskormány irányítása alá került.

A Trianoni békét követően Sátoraljaújhely határváros lett, s ez a tény a piarista gimnázium működésére is rányomta bélyegét. Hangsúlyos szerepet kapott a „magyar szellemben történő nevelő-oktató munka” elmélyítése, valamint „az irredentizmus és integritás” kérdése. Az intézményben 1920-21-es tanévben kezdte meg a működését az ún. diákslöjd-társaság, melynek összejövetelein különféle kézügyességi foglalkozásokat tartottak. Az volt a cél, hogy a technikai-művészeti irányultságú diákok soraiban alkotásvágyat ébresszenek a gimnázium tanárai, s felhívják a figyelmet a kétkezi munka értékére. A diákslöjd-társaság tagjai hetente egyszer találkoztak. A foglalkozás elején kiváló fizikusok, felfedezők, iparosok életútját tanulmányozták, majd értékelésre kerültek a diákok által készített alkotások. 1922-ben az akkor VIII. osztályos – vagyis végzős – Stofián díszoklevelet vehetett át a diákslöjd-társaság kiállításán. Az intézet tornacsarnokában rendezett bemutatón is szerepelt alkotása: egy fából készített, teljes berendezéssel kivitelezett, 130 cm magas székely templom-makett. Aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a később gépészmérnökként jelentős szakmai karriert befutó Stofián pályaválasztására komoly inspirációs hatással bírhatott az újhelyi piaristáknál működő társaság. Stofián János 1922. május-júniusában tett érettségi vizsgát jó eredménnyel, s mint az iskola labdarúgó csapatának kapitánya, egy 5 kötetből álló könyvjutalmat vehetett át György Lajos bankigazgatótól.

Stofián ekkor már nemcsak az iskola csapatában futballozott, hanem a Sátoraljaújhelyi Athleticai Clubban is. A háborús években a SAC zömmel szüneteltette működését: a játékosok egy része hadba vonult, közülük többen hősi halált haltak vagy fogságba estek. 1917. szeptemberében az egyesület újjászervezett labdarúgócsapata rövid időn belül több mérkőzésen is pályára lépett, s az alig 13 esztendős Stofián is ekkor mutatkozott be egy Máramarossziget elleni találkozón.

A következő évben a SAC igazolt játékosává vált. Az akkor még pöttömnyi legény kapcsán a csapattársak többször is elhúzták a szájukat, mondván: „gyerekekkel nem játszunk”. Igen ám, de az a gyerek kiválóan kezelte a labdát, s feltűnő éleslátással hozta helyzetbe a pályán társait. A kis gimnazista később ráadásul meg is nőtt, nem is akármekkorára: A 190 centiméteres, színizom centerrel gyakran meggyűlt a védők és kapusok baja, Stofián lassan az északi kerület egyik legnagyobb játékosává nőtte ki magát – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Ez az időszak ugyanakkor a városi labdarúgásnak sem kedvezett: a Tanácsköztársaság alatt a piarista gimnázium diákjait, így Stofiánt is eltiltották a labdarúgástól. A bimbódzó futballkarrier egy rövid időre megrekedt, hogy aztán viharos gyorsasággal ontsa szebbnél szebb virágait. Stofián 1925 őszéig volt a SAC csapatának igazolt játékosa. Ugyan 1922-től Budapesten, a Műegyetem Gépészmérnöki Karán végezte tanulmányait, a hétvégi bajnoki meccsekre rendszeresen hazajárt. Az 1920-as évek első felének sátoraljaújhelyi mérkőzéstudósításai hemzsegnek a Stofián góloktól, s a lapok nem fukarkodnak a magasztos jelzők használatával sem: „Stofián remek átemelése”, „Stofián hatalmas lövése”, „Stofián védhetetlen saroklövése” ámulatba ejtette az újhelyi publikumot. Pontosabban csak egy részét, hiszen a SAC csapatának ekkor már városon belül is akad riválisa a bajnokságban: a munkások egyletének számító Sátoraljaújhelyi Egyetértéssel igazi városi derbiket vívott. A SAC-Egyetértés meccsek az újhelyi közönség számára a bajnokság „clouját” azaz fénypontját jelentették, s a két csapat szurkolótábora finoman szólva sem evett egymás tenyeréből. A Zemplén újság egy 1922 szeptember közepén lejátszott Egyetértés-SAC rangadó kapcsán a következőket írta:

Hosszú idők után végre botrány nélkül múlott el a két rivális találkozása. Talán rájött végre a közönség arra, hogy a footballmérkőzés nem bikaviadal, ahol az amúgyis felhevült játékosokat heccelődésekkel játékostársaik testi épsége ellen kell izgatni, hanem sport, ahol a nagyobb tudásnak, összetanultságnak és ügyességnek kell a győzelmet megszerezni. Örülünk, hogy végre botránymentes mérkőzésről számolhatunk be…

A harmadik városi csapat, a MÁV Sport Club ekkortájt az északi kerület másodosztályában szerepelt (többnyire annak élmezőnyében), ám a három sátoraljaújhelyi klub egyfajta minitorna keretében többször is összemérte erejét, „a legjobb újhelyi csapat” címéért. 1924 nyarán a körmérkőzéses torna SAC-SESC összecsapása döntetlennel végződött, a megismételt meccsen viszont a SAC fölényes, 4:0 arányú győzelmet aratott. A kegyelemdöfést Stofián vitte be a második félidő 42. percében egy „védhetetlen lövéssel”. A tornát követő estén a Vadászkürt Szálloda éttermében a SAC átvehette a győztesnek járó trófeát, majd a három újhelyi futballcsapat és vezetősége a fehér asztalnál kezdett a sportbarátság jegyében egy újabb, hajnalig tartó küzdelmet.

Stofián ezekben az években már az északi kerület válogatottjában is rendre pályára lépett. A kerület csapatainak aktuális legjobbjaiból verbuvált válogatott egyrészt barátságos mérkőzéseken népszerűsítette a labdarúgást, másrészt a többi vidéki kerület válogatottjával ún. serlegmérkőzéseken mérte össze tudását. Észak válogatottja – Stofiánnal a csatársorban – 1925-ben a kerületek közötti döntőbe is bejutott, ahol nyugat válogatottjával szemben lépett pályára. A miskolci döntetlent követően a szombathelyi visszavágó vihar miatt félbeszakadt, s mivel az északiak nem vállaltak egy másodszori hosszú utazást, így szövetségi döntés értelmében nyugat válogatottjáé lett a kupa. Stofián János ekkor már 3 esztendeje a Műegyetem hallgatója volt – ahol soha, egyetlen utóvizsgát sem kellett tennie, s ezt a tényt vele kapcsolatban még évtizedekkel később is felemlegették – s tehetségének híre jócskán túljutott a vidéki bajnokság északi kerületén. Ennek ellenére 1925 tavaszán, amikor a piarista gimnázium egykori eminens diákja a kopottas dohánygyári pályán szédítette a miskolci és ózdi védőket, vélhetően senki sem hitte volna, hogy néhány hónap múlva felhőfejessel szerzi meg a vezetést új, élvonalbeli csapatának a leendő magyar bajnok Ferencváros ellen.

1925 őszén a kis Stofi elindult Sátoraljaújhelyből.

Forrás: kazinczyferencmuzeum.hu