Megújult az Ondi úti játszótér

A Tesco által szponzorált „Ön választ, mi segítünk” programban 182 kezdeményezés támogatására az áruházlánc országosan összesen 45.900.000 forintot adományozott, amivel a helyi közösségek számára fontos projekteket támogat. A Szerencsi Testvérvárosi Egyesület is részt vett a programban a „Játszó TescoÉrtékRajongás unokáknak, nagyszülőknek” című pályázatukkal. A cél az Ondi úti játszótér felújításához szükséges anyagok, eszközök beszerzése, az anyagi forrás megteremtése, valamint a munkálatok elvégzésének a megszervezése volt. A pályázat sikeres volt, összesen 250.000 forintot nyertek. Az egyesület július 17-én reggel több mint 20 fővel számos felújítást végzett el a játszótéren. Cseppely János, az egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a terület legutóbb 2009-ben volt felújítva, ezért már éppen itt volt az ideje egy ráncfelvarrásnak. Az eseményre kilátogatott Balogh Zsolt, a szerencsi Tesco új vezetője is, aki örömét fejezte ki, hogy a program keretében segíteni tudtak.

Forrás: Szerencsi Hírek Facebook