Épül Bekecsnél a körforgalom

bekecskorforgalomepites 02

A harmadik ütemben komolyabb forgalomkorlátozásra is számítani kell majd.

Újabb fontos lépéséhez érkezett a 37-es számú fő közlekedési út négysávosítása Gesztely és Szerencs között, ugyanis elkezdték építeni a bekecsi körforgalmat a héten.

A munkálatok elkezdése óta az érintett útszakasz teljes hosszában dolgoznak már, amely a legnagyobb odafigyelés mellett is jár némi forgalmi fennakadással – a teljes hosszon sebességkorlátozások is érvényben vannak. Az igazán komoly forgalomkorlátozásokra azonban a körforgalmak építési munkálatainál lehet számítani, hiszen ezek érintik a pálya azon részét is, amelyen a forgalom halad.

Mint beszámoltunk már róla, a beruházás keretében az érintett szakaszon négy körforgalom épül majd: a kiindulási pontnál a már meglévő gesztelyi körforgalmat többsávos turbókörforgalommá bővítik, illetve az újharangodi, a taktaharkányi és a bekecsi lehajtóban épül teljesen új.

Az újharangodi leágazásnál már körvonalazódik a leendő körforgalom, hiszen az elmúlt hetekben az alapozási, betonozási munkálatok is elkezdődtek, de egyelőre nem végeznek olyan munkát, ami a közlekedést befolyásolná. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. korábban arról tájékoztatta az Észak-Magyarországot, hogy a gesztelyi körforgalomnál 2022 elején indulnak majd el a munkálatok. A bekecsinél viszont már a héten elindult a munka, ami útlezárással és forgalomkorlátozással is jár majd.

A bekecsi körforgalom építése a Bekecs, Béke utca és a 37. sz. főút csomópontba tervezett körforgalom területét érinti. A kivitelezés pedig négy ütemben zajlik.

Háromágú jelzőlámpával

A NIF most úgy tájékoztatott megkeresésünkre, hogy a jelenlegi, második ütemre tervezett és a héten megkezdődött munkálatok miatt lezárásra került a Béke utca, így Bekecsre a 37. sz. főútról nem lehet lehajtani, illetve a Béke utcáról a jelzett főútra nem lehet felhajtani.

A csomópontban az északi – település felőli – oldalon ideiglenesen kiszélesítik a 37. sz. főút pályáját. A déli oldalon fekvő ingatlanok ideiglenes útcsatlakozás kialakításával megközelíthetők maradnak Szerencs és Taktaharkány irányából. A harmadik ütem bevezetésekor, a déli oldal elkészülte után, a forgalom az elkészült körpályára terelődik, ekkor a forgalomterelést háromágú jelzőlámpa segíti majd. Itt várhatóan november végéig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani.

A munkavégzés negyedik ütemében a főpálya jobb oldali szélesítése miatt körülbelül ezerméteres szakaszon útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani, ennek ellenére a forgalom mindkét irányban folyamatosan haladhat. A csomópontban a munkálatok november végén fejeződnek be.

Bár fizikailag nem, de a projektben kapcsolódik a négysávosításhoz az úgynevezett tarcali körforgalom megépítése is, ahol már korábban elindult a munka, és több olvasónk is jelezte, hogy nagyon nehézkes a váltott irányú forgalomkorlátozás miatt a közlekedés. Az ottani átadás kapcsán a NIF korábban úgy tájékoztatott, hogy még 2021 őszén befejeződnek majd a munkálatok.

Forrás: boon.hu