Kinek jár vissza az éves szja, és mit kell tennie érte?

penzkoteg 02

A választások előtt néhány hónappal több száz milliárd forintot szór ki a kormány a dolgozó szülőknek. Kiknek jár, kell-e tenniük az adózóknak valamit, és pontosan mekkora összegre számíthatnak? Szájbarágó.

Február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót – jelentette be hétfőn napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben. Ezt korábban a gazdasági növekedéshez kötötte a kormány – azaz akkor járhat, ha idén meglesz az 5,5 százalékos GDP-növekedés –, de nagyon úgy fest, hogy ezt simán megugorja idén a magyar gazdaság.

Magáról a visszatérítésről már hónapok óta lehet tudni, az Index pedig most összeszedte a legfontosabb tudnivalókat, hiszen a kormányfő szerint képesek lesznek a gazdasági növekedés mértékét idén legalább 5,5 százalékos szintre emelni, de a szám ennél akár magasabb is lehet az év végére – azaz februárban csörög majd a kassza.

Kik kaphatnak jövő februárban szja-visszatérítést?

Azok, akik jogosultak a családi adókedvezményre is.

Oké, de ki jogosult családi adókedvezményre?

Azok, akik családi pótlékra jogosultak. A pontos jogosultsági körről az adóhivatal honlapján tájékozódhat, de leegyszerűsítve azoknak jár majd az szja-visszatérítés, akik – Orbán Viktor szavaival élve – „gyermeket nevelő szülők”.

Kötelező házasnak lenni?

Nem.

Hány éves korig gyerek a gyerek?

18 éves koráig. Itt egy kivétel van: a családi adókedvezmény is csak akkor jár 18 éves kor felett, ha a fiatal közoktatásban részt vesz, annak pedig jelenleg csak az OKJ-s képzések minősülnek – az egyetem vagy a főiskola nem.

Az egyszülős családokra is vonatkozik a támogatás?

Igen.

Mi a helyzet azokkal, akiknek idén születik/született meg a gyermekük, vagy éppen idén tölti be a 18. életévét? Az ő esetükben is az egész éves szja jár vissza, vagy arányosítják azt a gyermek születésének dátuma alapján?

Rájuk is vonatkozik ugye a családi adókedvezmény, így az szja-visszatérítés is játszik. Viszont hogy ez a visszatérítés egész éves vagy arányosított lesz-e, az jelen állás szerint csak a részletszabályokból derül majd ki.

A miniszterelnök hétfőn azt is elárulta, hogy a kisvállalkozókat is érinti a kormány döntése. A katásoknál mi alapján jár a visszatérítés?

A legtöbb katás vállalkozó havi 50 ezret fizet be adóként: az ő esetükben tehát az idén befizetett 600 ezer forint negyede, azaz 150 ezer forint jár majd vissza.

Az adózóknak kell-e bármit tenniük, vagy a NAV ezt jövő február 15-ig automatikusan „intézi”, utalja?

Alapesetben az adózóknak nem kell tenniük semmit, a NAV rajta van/lesz az ügyön, és intéz mindent. Ez abból áll, hogy az adózókról minden, az állami adatrendszerekben elérhető információt összegyűjt, valamint azokat is, amelyek például a közjegyzőknél vannak. Ezt annak érdekében teszi, hogy kiderítse, az adózónak van-e 18 év alatti gyermeke. Ugyanis vannak olyan esetek, ahol nem derül ki valakiről, hogy nevel-e gyereket: például ha egy anya igénybe veszi a családi adókedvezményt, a NAV nem feltétlenül tudja, hogy ki az ő férje, akit szintén megillet egyébként az szja-visszatérítés.

Kell majd kérvényezni a visszatérítést?

Nem, az automatikusan jár majd. Az adózó annyit „segíthet” a NAV-nak, hogy egyezteti, ellenőrzi az adatait, de elvileg nem kell aggódni, a NAV intéz mindent, adott esetben adategyeztetés céljából felkeresheti majd az adózókat is.

Mennyibe kerül mindez a költségvetésnek?

Körülbelül 600 milliárd forintba. Korábban 560 milliárdról szóltak a hírek, ehhez jöttek hozzá a katások, valamint azok az adózók, akik ekho szerint adóznak – ez tolta meg 30-40 milliárddal a teljes visszafizetendő összeget. 1,9 millió szülőt érinthet az adóvisszatérítés (Orbán Viktor mondta be hétfőn a parlamentben ezt a számot), és mivel annak van egy felső határa (adózónként 800 ezer forint), így a különböző modellezések és a matek szerint ez a 600 milliárdos összeg jött ki – egyébként ezt leosztva az 1,9 millió adózóval 316 ezer forintos átlag jön ki az szja-visszatérítésre.

Mennyi jár vissza?

Az idén befizetett szja, de annak van egy felső határa, ami 800 ezer forint. Ez utóbbi pedig úgy jött ki, hogy az éves átlagbér után nagyságrendileg ennyi szja-t kell fizetni.

Csak a ténylegesen befizetett szja jár vissza, vagy bónuszhoz jutnak azok, akik igénybe vették például a családi adókedvezményt, és így eleve kevesebb szja-t fizettek be?

Csak a befizetett adó jár vissza.

Végül talán a legfontosabb kérdés: lesz szja-visszatérítés, azaz meglesz az 5,5 százalékos gazdasági növekedés idén?

A kormány szerint lesz, a magyar gazdaság simán megugorja idén az 5,5 százalékos GDP-bővülést.

Forrás: index.hu