Milliárdokat emészt fel a megyei útkarbantartás

utkarbantartas 02

Sok új út épül a megyében, de a versenyképesség érdekében a meglévő hálózatot is karban kellene tartani.

Egy rossz állapotban lévő megyénkbeli út – és ilyenből van jócskán – felújítása, tehát a rossz régi alapozás cseréje, két réteg aszfalt, padka, árok kialakítása, útburkolati jelek felfestése, közlekedési táblák, korlátok kihelyezése kilométerenként átlagosan 150 millió forintba is belekerülhet. Ezt Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója jelentette ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés legutóbbi ülésén, amelyen megyénk útjainak állapotáról hallgattak meg tájékoztatót a képviselők. Az igazgató – több képviselő kétkedése nyomán – kijelentette, hogy a Dunántúlon ugyanez az összeg elérheti a 200 millió forintot is.

Tarthatatlan állapotok

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2597,7 kilométernyi az úthálózat, ekkora mennyiség fenntartásáról kell gondoskodnia a megyei közútkezelőnek. Ha az utak állapotát vesszük alapul, akkor az derül ki, hogy a teljes úthálózat 33,7 százaléka, ezen belül a mellékutak 35,3 százaléka rossz állapotú, azaz az 5 fokozatú skálán az 1-es osztályzatot kapta. Ezek az utak, útszakaszok azonnali beavatkozást, a burkolat felújítását, megerősítését igénylik. Amennyiben ezek a munkálatok elmaradnak, vagy későbbre csúsznak, akkor a leromlás folyamata felgyorsul, és akár visszafordíthatatlanná is válhat. Ilyen esetekben az említett kilométerenkénti 150 millió forint akár több is lehet.

Súlyos milliárdok

Az előző évtizedekben az úthálózatra fordított kevés pénz miatt a hálózat minősége mára olyan drasztikusan leromlott, hogy sok esetben fenntartási beavatkozásokkal nem érhető el számottevő javulás, így csupán az említett költséges teljes felújítás jelenthet megoldást a megyei útbajokra.

uthalozat terkep

A megyei igazgatóság becslése szerint a minőségi fejlődéshez évente legalább 200 kilométernyi utat fel kellene újítani a megyében, ehhez pedig 30 milliárd forintra legalább szükség lenne.

Peiker Tamás a megyei közgyűlésen jelezte, hogy minden pályázati lehetőséget megragadnak, hogy minél több olyan pénzforráshoz jussanak, amely segít az útfelújítási programok finanszírozásában. Az igazgató hozzátette, hogy a közelmúlt pályázati lehetőségei révén felgyorsult a megyei útfelújítási program. A társaság egyik fő célja, hogy a felújítási programok kiegészítéseként évről évre növelje a saját kivitelezésű, nagy felületű burkolatjavítási munkálatokat az úthálózat leginkább leromlott szakaszainak gyors és hatékony kijavítása érdekében. Az utóbbi két esztendőben a Magyar Falu Program külön forrást biztosított a közútkezelőnek saját kivitelezéssel történő burkolatjavításra. Ennek keretében a megyében az utóbbi években 20 ezer tonnát meghaladó mennyiségben végeztek aszfaltozást a szakemberek. Ezenfelül természetesen a kisebb burkolathibák kijavítását is végzik.

A Magyar Falu Programból

A Magyar Falu Program keretében ebben az évben megyénkben 51,3 kilométer hosszan, 27 útszakaszon épült, épül új kopóréteg. A kivitelezési munkák az időjárástól függően folyamatosak. Mindezek költsége 6,4 milliárd forint. Ez a program jövőre is folytatódik, országos szinten 100 milliárd forintból.

Forrás: boon.hu