Mi magyarázza a meglepően jó magyar gazdasági teljesítményt? Most megtudjuk

gazdasag00
A héten teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal az első negyedéves magyar GDP második becslését, amelyhez részletesebb iparági bontású közlés is társul majd. A GDP az első negyedévben meglepően nagy mértékben nőtt 2020 utolsó negyedévéhez viszonyítva, eddig viszont csak nagy vonalakban tudtuk, hogy mely ágazatok húzták a gazdaságot. Erről most részletesebb képet kapunk. A héten külföldről is fontos adatok érkeznek, az Eurostat például közzéteszi a májusi inflációs adatot.
Hétfőn itthon a KSH két közlésére, a beruházások első negyedéves alakulására és a szolgáltatások külkereskedelmének szintén első negyedéves számaira figyelünk. A külföldi hírek közül a német inflációra érdemes odafigyelni, a mutató ugyanis árulkodó lehet az egész kontinens inflációjára nézve - de az utóbbit csak később közlik a héten. Ezen kívül Kínából érkezik beszerzésimenedzser-index. Fontos esemény lesz még az OECD frissített előrejelzése, amelyben mind a világgazdaságra, mind Magyarországra új prognózist tesz a szervezet.

Kedden reggel érkezik a beharangozóban is említett magyar GDP adat, amelyet az előzetes becslésben látott nagy meglepetés miatt is nagyon várunk. Ezen kívül kedden - a szolgáltatások külkereskedelmének hétfői közlése után - az első negyedéves termékáramlást is megismerjük. A hét legfontosabb napja kétségkívül a kedd, mert ekkor teszi közzé az Eurostat a májusi infláció alakulását az eurózónában. Az április nem hozott meglepetést, és ugyan megemelkedtek az árak a tavalyi alacsony bázis és egyéb tényezők miatt, továbbra is az EKB célsávja alatt maradt.

A májusi inflációs adatra már nem biztos, hogy ugyanez elmondható lesz.

Mindenesetre az elemzők többsége most sem várja, hogy az áremelkedés üteme meghaladja az EKB célszintjét, így az amerikaihoz hasonló árnyomásra nem számíthatunk az euróövezetben. Ezen kívül holnap még érkezik német munkaerőpiaci adat is, valamint az OPEC-országok ülést tartanak.

Szerdára itthon az ÁKK kötvényaukcióján és az MNB kötvényvásárlási aukcióján kívül nincs betervezve egyéb makrogazdaságilag fontos esemény. A külföldi hírek közül a német kiskereskedelem áprilisi alakulása és a Fed bézs könyve érdekelheti a befektetőket.

Csütörtökön az MNB közöl mérlegstatisztikákat és a piaci hitelek kamatait. Utóbbi egyre érdekesebbé válik a következő hónapokban, az MNB ugyanis kamatemelést vetített előre, ami a BUBOR-fixingeken keresztül megjelenhet majd a rövid kamatperiódusú hitelek kamataiban is. A héten érkező áprilisi kamatstatisztikákban viszont nem várhatunk nagy mozgásokat a márciushoz képest. Ezen kívül az MNB aznap egyhetes betéti tendert is tart, ahol az effektív kamatrátát tudja módosítani - de ha a várható alapkamat-emelés mellett módosul az egyhetes betét kamata is, arra alighanem csak a júniusi kamatdöntő ülés után kerül sor.

Csütörtökön az Egyesült Államokból is fontos adat érkezik - a májusi versenypiaci foglalkoztatottak számának változása.

A munkaerőpiaci adat áprilisban csalódást keltett: a magas infláció a foglalkoztatottság vártnál sokkal lassabb helyreállásával párosult, ezért lesz fontos figyelnünk a csütörtöki ADP-adatközlést.

A legfontosabb munkaerőpiaci adatközlésre viszont pénteken kerül sor: ekkor a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számát és a májusi munkanélküliségi rátát ismerjük meg. Ha ismét csalódást kelt az adat, az rendkívül nehéz helyzetbe hozza a Fedet - a magas infláció úgy kényszerítheti lépésre a jegybankot, hogy közben a munkaerőpiac helyreállása elakadt. Ennek politikai következményei is lehetnek, egyes kritikák szerint ugyanis a magas inflációval párosuló lassan növekvő foglalkoztatottság a Biden-adminisztráció szociális transzfereinek tudható be. Sok szempontból fontos lesz tehát a pénteki adatközlés. A hét utolsó munkanapján továbbá kiskereskedelmi statisztikák érkeznek az EU-ból és az USA-ból.

Forrás: Portfolio