Megkötötték a szerződést a tokaji kikötőre, elindulhat a nyaralóhajózás a Tiszán és a Bodrogon!?

nyaralohajozas

Újabb akadály hárult el a nyaralóhajózás előtt.

Nettó 299 millió forintért megkötötte a vállalkozói szerződést az ÚJLAKI Kft-vel a tokaji nyaralóhajó-báziskikötő kivitelezésre a MAHART Magyar Hajózási Zrt. A január 2-i Közbeszerzési Értesítő szerint december közepén az eredetileg becsültnél 29 millió forinttal drágábban tudták nyélbe ütni az üzletet; a megállapodás értelmében a nyertesnek a négy nyaralóhajó fogadására alkalmas konténeres úszómű mellett a parkolókról és az útcsatlakozásról is gondoskodnia kell.
A báziskikötő nem összekeverendő a másik tokaji kikötővel!

Az állami kezdeményezésre, közpénzből elinduló nyaralóhajózásról 2018-ban jöttek az első hírek, azóta már a 6, 8 és 10 fős, minden szempontból menő bárkák is megérkeztek. Egy flotta önmagában még kevés, bár a MAHART a húsz járműért másfél milliárd forintot fizetett a francia Nicols hajógyártónak. Kikötők is kellenek: az abádszalóki, dombrádi, kiskörei, poroszlói, timári, tiszacsegei, tiszalöki, tokaji, sátoraljaújhelyi és sárospataki vízi megállók létesítése még zsebbe nyúlósabb, ezek megépítése teszi ki a nyaralóhajóprojekt 4,66 milliárd forintosra tervezett büdzséjének nagyobbik részét.

A nyaralóhajózás hivatalos honlapja azt írja, a 2020. májusi indulás során a tiszalöki zsilip felújítása miatt csak Kisköre és Tiszalök között, továbbá a Tiszalök-Tokaj útvonalon, „a Bodrogot is magába foglalóan” nyílik lehetőség szelni a habokat. 2021-től viszont, amennyiben befejeződik a munka, lehetőség nyílik a két útvonal összekapcsolására.

De mi is az a nyaralóhajózás?

A nyaralóhajózás a kedvtelési célú belvízi hajózásnak az a turisztikai lehetősége, amely hajóvezetői engedély nélkül vezethető, szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajókon teszi lehetővé az önálló nyaralást az erre alkalmas, engedélyezett vízterületen (folyó, tó, víztározó, csatorna) a kora tavasztól késő őszig tartó szezonban.

A nyaralóhajók 2, 3, 4 kabinosak, merülésük legfeljebb 1 méter. A hajók hossza 10-15 méter közötti, teljesítményük maximum 100 LE, holtvízi sebességük legfeljebb 15 km/h. Felszereltségük: nappali, kétágyas kabinok, meleg vizes belső zuhanyzó/WC, felszerelt konyha, fűtés, napozóterasz, fedélzeti ülőbútorok, fürdőplatform, belső és külső kormányállás.

Bővebb információk:
https://nyaralohajozas.hu/tokaj-es-kornyeke