Villanybringák támogatással

elektromosbringa

Hamarosan lehet pályázni elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlására.

Egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot hirdet a kormány elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlására. A pályázat várhatóan október végi kiírásától maximum 150.000 forint összegű támogatás nyerhető el magánszemélyek részére legfeljebb 900.000 forintos kerékpárok vásárlásához.

A Magyar Kerékpárosklub a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetséggel kezdeményezte nyáron, hogy elektromos autók és robogók mellett elektromos rásegítéses kerékpárok vásárlását is támogassa az állam. A civilek és a kormány is a kerékpáros munkába járás fellendülését várja a nagyobb távolságokat megtévők, valamint a korábban domborzati akadályok miatt nem kerékpározók körében – tette közzé a Magyar Kerékpárosklub.

Nemzetközi példák

Az elektromos autók támogatási pályázatának kiírásakor fordult levélben a Magyar Kerékpárosklub és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, hogy nemzetközi példák alapján elektromos rásegítéses kerékpárok vásárlását is támogassa az állam. Úgy fogalmaztak: „A kerékpározás az autóknál jóval kisebb helyet foglaló, kisebb balesetveszélyt jelentő, környezetbarát, és egészséges közlekedési mód. Ennek fényében helye lenne a támogatott elektromobilitási eszközök között. Bízunk benne, hogy ezzel a kiegészítéssel hatékonyabb fellépést érhet el hazánk a környezet- és klímabarát célok elérése irányába, hiszen gépjárművekhez képest kevesebb pénzből több ember fenntartható mobilitását segíthetjük. További előnye, hogy biztosítja a járványügyi elővigyázatossághoz szükséges távolságtartást, olcsóbb, és nagyobb társadalmi csoportok környezetbarát mobilitását segítheti.”

Váltás e-bike-ra

Szinte törvényszerű volt, hogy autóvillamossági szakemberként Attila előbb-utóbb lecseréli bringáját elektormos meghajtásúra. – Azonos időszak alatt jóval nagyobb távokat tudok megtenni és olyan helyekre is eljutok, amelyekre sima montival meggondoltam volna a feltekerést. Nekem nagyon bevállt a villanybringa, többet is ülök a nyeregben mint előtte – teszi hozzá. Zoltán még a hezitálás állapotában van bár a családban már található elektromos kerékpár és ki is próbálta, de egyelőre nem akar váltani. Bár nagyon vonzó a több mint 2,5 millió forintos topgép tudása, de az edzést egyelőre „villany nélkül” képzeli el. A támogatás eshetősége elgondolkodtatta, felmerült, hogy alternatív megoldásként beruház egy egyszerűbb típusba.

Tiszta levegőért

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy „a koronavírus ellenére sem álltak le a munkával az olyan, a kormánynak fontos ügyeken, mint a klíma-, és természetvédelem kérdése”. Az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladatnak számít e járművek sokkal alacsonyabb vagy akár nulla zaj- és károsanyagkibocsátása miatt. Az elektromos járművek fontosak, hogy megtisztuljon a városi levegő és az itt élők életminősége is javuljon – fogalmazott a kormányszóvivő. A támogatási rendszer kidolgozásában a civil szervezetek bevonásával szerepet vállaló Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felhívta a figyelmet, hogy a kerékpárral munkába járók kevesebbet vannak betegállományban az autóval közlekedőkhöz képest. „Azokat a városokat tartják a legélhetőbbnek, ahol a közösségi lét feltételei, a gyalogos és kerékpározás lehetőségei adottak, a kormány pedig szeretné 2030-ra Magyarországot a legélhetőbb országok között látni” – emlékeztetett. Magyarország az első kelet-európai ország, ahol ilyen támogatást bevezetnek. Tavaly mintegy 3500 pedelecet vásároltak Magyarországon, ez a szám a támogatással megduplázható – mondta a kormánybiztos, aki szerint Hollandiában már több elektromos biciklit adnak el, mint hagyományost. Soha ennyi kerékpáros közlekedő nem volt Budapesten, mióta – Európában nem egyedüliként Budapesten is – új kerékpáros forradalom zajlik. A tavalyihoz képest 40 százalékkal többet mértek a bicikliszámlálók szeptember első heteiben, hívta fel a figyelmet Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. „A kerékpározásnak általában a nagy távolságok, nagy magasságok és életkor a fő akadályai. Az elektromos rásegítéses kerékpár viszont minden szempontból kitolja a határokat. Új célcsoportok válthatnak kerékpárra: idősebbek, messzebbről vagy hegyvidékről járók számára nagy segítség. Sokkal drágább autókat is ki tud váltani bizonyos helyzetekben az ilyen kerékpár” – ismertette Kürti a pályázat nyújtotta lehetőségeket.

A pályázati kiírás

A pályázati kiírásról Kaderják Péter államtitkár elmondta, hogy az legkésőbb október végéig fog megjelenni. Céljuk, hogy „a karácsonyfa alá már lehessen a támogatás segítségével vásárolt kerékpárokat tenni.” Mivel elsősorban a munkába járást szeretnénk megkönnyíteni, a pályázat benyújtásához munkaviszonyt igazoló dokumentum benyújtása is szükséges lesz. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90.000, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150.000 forint összegig. A kétféle elektromos kerékpár közti különbséget Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos így magyarázta el: „a pedálszenzoros kerékpárok rásegítése a pedál kis szögű elmozdításánál kapcsol be, a korszerűbb nyomatékszenzoros technika a kifejtett erőt érzékeli és aszerint segít.” Az államtitkár azt ígérte, hogy nem egyszeri pályázatról van szó, a mostani egymilliárdos keret kiürülése után is visszatérően meg fogják hirdetni.

Mi az a pedelec és kinek jó?

Az elektromos rásegítéses (pedelec) kerékpárok a normál kerékpároknál nagyobb távolságok megtételét teszik lehetővé a társadalom sokkal nagyobb része (pl. idősek) számára is például a napi ingázásban, a domborzati viszonyok jelentette akadályok ellenére is. Az elektromos rásegítéses (pedelec) kerékpárokon 25 km/óra eléréséig egy átlagosan 250W teljesítményű motor segíti a tekerést. A rásegítés nem váltja ki a pedálozást, így a pedelecek is biztosítják a napi testmozgást, ezzel egészségesebb, nagyobb gazdasági teljesítményre képes társadalomhoz segítik hazánkat.

Forrás: boon.hu