Hat évvel fiatalabb volt Zrínyi Ilona - tisztázódott születésének dátuma

A Hadtörténeti Közlemények napokban megjelent számában (2020. 4.) olvashatjuk Végh Ferenc A „Magyar Márs” árnyékában? Az ismeretlen Zrínyi Péter című írását. A tanulmány 129. lábjegyzetében a nagypapa, Frangepán Farkas Kristóf naplóbejegyzése alapján tisztázódik Zrínyi Ilona születési dátuma: „..Ilona (†1703) I. Rákóczi Ferenccel 1666-ban kötött házassága is eszközt jelenthetett...Zrínyi Ilona ekkor nem 23, hanem mindössze 17 esztendős volt. A kutatás már korábban is joggal gyanította, hogy a – nikodémiai (Izmit) síremlékén olvasható dátumból visszakövetkeztetett – 1643-as születési év nem felelhet meg a valóságnak. ...Nagyapja, a már említett Frangepén Farkas Kristóf diáriuma nem hagy kétséget afelől, hogy Zrínyi Ilona 1649. március 20-án éjjel, 11 és 12 óra között a Muraközben született, vélhetően Podbreszten látta meg a napvilágot. A horvát nyelvű naplóbejegyzés eddig elkerülte a téma magyar és horvát kutatóinak figyelmét...”

A születési dátum tisztázása újraírja Zrínyi Ilona életének számait. Eddigi ismereteinkben úgy szerepelt, hogy a házasságkötése idején Zrínyi Ilona volt az idősebb, 23 éves, I. Rákóczi Ferenc a fiatalabb, 21 esztendős. Most már tudjuk, hogy a menyasszony 4 esztendővel volt fiatalabb vőlegényénél. Tíz év múlva, fia, II. Rákóczi Ferenc születésekor, 1676. március 27-én alig múlt 27 esztendős. Ugyanezen évben már özvegy asszony, férje július 8-án bekövetkezett halála után.

Második házasságkötésekor 1682-ben 33 esztendős. Idősebb, az 1657-ben született férjénél, Thököly Imrénél, de a 8 év korkülönbség már nem is oly jelentős (a korábban számolt 14 évnél lényegesen kevesebb). Például Bercsényi Miklós (1665-1725) 10 évvel volt fiatalabb első feleségénél, Homonnai Drugeth Krisztinától (1655-1691) és 11 esztendővel második feleségétől, Csáky Krisztinától (1654-1723).

Zrínyi Ilona 1692-ban követte férjét, Thököly Imrét az emigrációba. A Török Birodalom területén élte élete utolsó éveit. 1694-ben még egy leánygyermeket, Zsuzsannát szült férjének. Amikor erről írt R. Várkonyi Ágnes Zrínyi Ilona életrajzában 2008-ban, így fogalmazott: „...valóban terhes lett, sírfeliratát figyelembe véve ötvenegy évesen. Némely kutatók az ötvenegy éves nőket biológiailag képtelennek tartják, hogy fogamzanak, s ezért születési évét hét évvel későbbre, 1650-re teszik, vagyis fiatalabbnak vélik. Nincs kizárva, hogy valóban néhány évvel fiatalabb lehetett. Csakhogy nem dönthetünk, mert hallgatnak a források.”

Végh Ferenc kutatásai révén, feltárult egy fontos forrás. Immár tudjuk, hogy kislánya születésekor 45 esztendős volt. Halálakor, 1703. február 18-án még nem töltötte be az 54. évet. Fiútestvére, János Antal is 1703-ban 53 évesen hunyt el. Egyik húga Judit Petronella 47, a másik, Auróra Veronika 77 évet élt. Fia, II. Rákóczi Ferenc 59, menye Hesseni Sarolta Amália 43, leánya Julianna 45, anyja Frangepán Katalin 48, anyósa Báthory Zsófia 51, Lorántffy Zsuzsanna 60 esztendőt élt.

rakoczi1

Forrás: Rákóczi Múzeuma