Íme a 2021-es év madara: kétségbeejtő, mennyire megfogyatkozott a magyar állomány mára

 madar2021

A cigánycsuk-állomány megfogyatkozásának hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány áll.

A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának - közölte hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az MME 1979-ben indította el az "Év madara" akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó programban

a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a cigánycsuk mellett a kis őrgébicsre és a sordélyra.

A szavazáson győztes cigánycsuk a mezei verébnél kicsit kisebb méretű madár. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér.

madar202102

KÉPGALLÉRIA A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐ

A cigánycsuk nyerte a 2021 év madara szavazást!
A 2020. július 1-27. között zajló internetes szavazásra összesen 9871 voks érkezett. Legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapott, így ez a faj lesz a következő év madara. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett.
https://www.mme.hu/ciganycsuk-nyerte-2021-ev-madara-szavaza…

Fotó flickr.com Sonia Johnson https://www.flickr.com/

Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg. A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. A zárt erdőkből és a monokultúrás agrártájból hiányzik. Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll. Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti. Az őszi vonulás nagy része szeptember-októberben zajlik, a fiatalok kóborlása már augusztusban elkezdődik. Tavasszal az első példányok korán, február végén és márciusban megérkeznek, egyes példányok át is telelhetek.

A magyar állomány az 1999-2019 közötti 21 évben 54 százalékkal csökkent, napjainkban 195-210 ezer párra tehető.

Megfogyatkozása hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány áll.

Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság keretein belül is alkalmazható olyan természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása és ezek területének növelése a mezőgazdasági táblák szegélyének kezeletlenül hagyásával, a gyepek és gazosok égetésének további tiltásával.

Címkép: Wikipedia

Forrás: Hello Vidék