Gyermekeket támogat a Nestlé megyénkben

 nestle

A megyei kórház gyermekrészlegének megújítására fordítják majd a 20 millió forintot.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának szobái, folyosói, közös helyiségei, valamint vizesblokkjai is megújulnak 2021 nyarára a Nestlé Hungária 20 millió forintos támogatásából.

Jövőre ünnepli harmincéves jelenlétét hazánkban a vállalat, amely az Egészséges Gyerekekért program keretében célzott kutatásokkal, termékfejlesztéssel, oktatással, innovatív megoldásokkal törekszik 2030-ig 50 millió gyermek életének egészségesebbé tételére világszerte. Ugyanakkor fontosnak tartják a helyi közösségek támogatását is. A megyénkben Miskolcon és Szerencsen is gyárat működtető multinacionális vállalat gyárvezetője, Hélène Kovalevs­ky kiemelte: egészen kivételes az a teljesítmény, amelyet a pandémia elleni harcban nyújtanak az egészségügyi intézmények, azonban nem feledkezhetünk meg a kórházak azon részlegeiről sem, amelyek normál körülmények között is emberfelettit teljesítenek. Hozzátette: személyes öröm számára, hogy a saját eszközeikkel hozzájárulhatnak a kórházban ápolt gyerekek jóllétéhez, ahhoz, hogy minél kellemesebb környezetben történjen a rehabilitáció.

– Mindez ráadásul tökéletesen illeszkedik cégünk közös értékteremtési tevékenységébe, amelyben az egészség és az egymásra figyelés hagyományosan meghatározó – fogalmazott Hélène Kovalevsky.

Dr. Hauser Péter, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ intézetvezető főorvosa azt emelte ki: fontos a környezet a gyermekrehabilitációban.

(A borítóképen: A GYEK-ben örömmel fogadták a Nestlé adományát)

Forrás: boon.hu