Kormánymegbízotti dicséretet vehetett át Csizmár Zoltánné, a Sárospataki Járási Hivatal kormányablak szakügyintézője

kmb dicseret 01

„Kormánymegbízotti Dicséret” és az „Év Kormánytisztviselője” díjátadó ünnepséget tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal a Miskolc Nemzeti Színházban augusztus 18-án. Felidézték az államalapítást és tisztelegtek Szent István királyunk emléke előtt.

A Kormányhivatalban a „Kormánymegbízotti Dicséret” és az „Év Kormánytisztviselője” elismerések átadására minden évben az augusztus 20-i ünnepséghez kapcsolódóan került sor. Az ünnepi rendezvényre meghívták György István területi közigazgatásért felelős államtitkárt. Demeter Ervin kormánymegbízott köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át az elismeréseket.

kmb dicseret 02

Kormánymegbízotti dicséretet vehetett át Csizmár Zoltánné, a Sárospataki Járási Hivatal kormányablak szakügyintézője. Ahogy méltatásában elhangzott, közel négy évtizedes közszolgálati munkáját leginkább a segítőkészség és a pontosság jellemzi.

Kormányablak szakügyintézőként végzett munkája szakmailag kiemelkedő. Elsősorban vállalkozói ügyek és személyi okmányok ügyintézésével foglalkozik, de kollégái között kimagasló abból a szempontból is, hogy bármilyen új feladat elsajátítására is tettre kész. Szakmai munkáját okmányirodai ügyintézőként is végezte, így a járási hivatal, majd később a kormányablak kialakításával mindig magas színvonalon képviselte a közigazgatás területi integrációját és a szükséges szervezeti átalakításokat. Hosszú pályafutása ellenére mindig nyitott az innovatív ötletekre és a közigazgatás újjászervezését és annak az állampolgárokkal való megismertetését és elfogadását mindig fontosnak tartja. Többletfeladatok vállalásában is élen jár, nemcsak az osztályon, hanem az egész hivatali szervezetben. Legutóbb a mentálhigiénés tanácsadó feladatot vállalta hivatalunkban, és a szomszédos járásokra kiterjedően is. Magas szintű szakmai feladatellátása mellett fontosnak tartja, hogy munkatársaival is kiváló kapcsolata legyen. Az ügyfelek kiszolgálásában mindig a maximumra törekszik és csak akkor engedi el az aktuális ügyfelet, ha megbizonyosodott arról, hogy az ügyfél is megértette és elfogadta az ügyintézés során felmerült kérdéseket.

A Kormánymegbízotti Dicséret Csizmár Zoltánné több évtizedes példamutató pályafutásának elismerése is egyben.

Forás: sarospatak.hu