Generációk címmel szerveztek nyári tábort Pácinban

Már második alkalommal szervezett nyári tábort Pácin Önkormányzata, elsősorban azoknak a gyerekeknek, akiknek a nyári felügyeletét nem vagy csak nagyon nehezen tudták megoldani a szülők. Az egy hetes program keretében kreatív foglalkozások, kirándulások is szerepeltek. Egyben arra is oda figyeltek a szervezők, hogy egy nap a szülőket, nagyszülőket is vendégül lássák, így közös élményhez juttassák a családokat.

Forrás: Zemplén Tv