A minőségi bortermelők vannak nagyobb bajban

bortermelok

Különleges eszközökkel igyekeznek újra fellendíteni a minőségi borok hazai fogyasztását.

Akár 60–80 százalékkal is visszaeshetett a hazai borászati vállalkozásoknál a minőségi borok értékesítése a koronavírus-járvány miatt. Ez nagyban érinti a térségünket, hiszen a Tokaj-hegyaljai borvidék erre a borkategóriára szakosodott.

Március közepétől a vírus miatti gazdasági válsághelyzetben gyakorlatilag leállt, és csak nagyon lassan indul újra a szállodákat és vendéglátóhelyeket magába foglaló piac, és ez a minőségi borok értékesítésében jelentős visszaesést okozott. A minőségi borokat előállító borászatok piaca a szállodákban és nívós éttermekben nagy, a kieső forgalmat a kiskereskedelmi élelmiszerüzletek nem tudták helyettesíteni, illetve pótolni. Az olcsó borok, illetve a lédig kiszerelésű – kannás és folyóborok – forgalma nem csökkent, sőt érzékelhető mértékben növekedett is.

Sok más dolog mellett a minőségi borok fogyasztását ösztönző lépés lenne az is, ha Magyarországon megszűnne a gépjárművezetők alkoholfogyasztásával szembeni „zéró tolerancia”.

Speciális mezőgazdasági ágazat

A szőlő- és bortermelés egy olyan speciális ágazata a mezőgazdaságnak, amelynek helyzete nagyban függ a végső értékesítéstől. Jellemzően ugyanis nem alapanyagot értékesítenek a termelők, hanem a készterméket, a bort. Azaz a szőlőtáblától a boltok polcáig tart a termelés folyamata.

Éppen ezért a Tokaj-hegyaljai szőlő- és bortermelőket is nagyon érzékenyen érintette a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés: az éttermek, szállodák bezárása, a gasztronómia leállása.

Előremenekülnek

„A legutóbbi időkig szinte csak a kiskereskedelem működött, ott volt lehetőség borértékesítésre – mondta Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. – Az ágazat képviselői itt, Hegyalján különböző módon próbálják túlélni ezt a helyzetet.”

Járvány ide, járvány oda, a szőlőművelésnek folyamatosnak kell lennie. Ráadásul a pincében ott van a tavalyi bortermés, amelyet palackozni kell és elő kell készíteni az értékesítéshez. Ezeket a munkákat folyamatosan végezni és finanszírozni is kell, azaz nem lehet leállni, mint esetleg egy gyárnak. Ráadásul a kevesebb bevétel miatt most a bevétel-kiadás olló két szára egyre távolodik egymástól.

Évek óta komoly problémája a szőlőtermelésnek a szakképzett munkaerő hiánya. „Kénytelenek vagyunk előremenekülni – fogalmazott az elnök. – Megalkottuk a borvidék stratégiáját, amelyben kiemelt helye van a közép- és felsőfokú szakember-utánpótlás biztosításának. Látjuk, hogy ezzel a szakmának magának is foglalkoznia kell. Az életre hívott Tokaj Akadémia az a fórum, amelyen ezzel a kérdéssel foglalkozunk.”

Az előremenekülés eleme az is, hogy igyekeznek a lehető legtöbb géppel elvégezhető munkából az élő munkaerőt kiváltani. Ehhez persze anyagi erőre és beruházásokra van szükség, amelyek forrását elő kell teremteni. Többek között a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kezdeményezésére a gazdaságvédelmi akcióterv több intézkedése is segíti a borászokat, de az ágazat stabilizálásához további intézkedésekre is szükség lenne.

Szerintük az egyik jelentős fogyasztásösztönző lépés lenne az is, ha Magyarországon megszűnne a gépjárművezetők alkoholfogyasztásával szembeni zéró tolerancia, amelynek eltörlését egyébként már nem először javasolják, de most különösen fontos keresletnövelő tényező lehetne.

Egy pohár nem árt meg

A zéró toleranciával egyébként mára számos európai ország felhagyott, és az autósofőrök számára nulla helyett általában 0,4–0,6 ezrelékes maximális véralkoholszinteket enged meg. Ha a magyar szabályozás is enyhébb lenne, lehetővé válna, hogy az éttermi ebédekhez vagy vacsorákhoz egy pohár bort a gépjárművezetők is elfogyaszthassanak.

(A borítóképen: A minőség a lényeg)

Forrás: boon.hu