A természet a járvány ellenére végzi a munkáját Hegyalján is

 termeszet1

Egy átlagosan jól induló szőlőtermő évnek ígérkezik az idei a szakember szerint.

A szőlő- és bortermelés egy olyan speciális ágazata a mezőgazdaságnak, amelynek helyzete nagyban függ a végső értékesítéstől. Jellemzően ugyanis nem alapanyagot értékesítenek a termelők, hanem a készterméket, a bort. Azaz a szőlőtáblától a boltok polcáig tart a termelés folyamata.

Éppen ezért a tokaj-hegyaljai szőlő- és bortermelőket is nagyon érzékenyen érintette a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés: az éttermek, szállodák bezárása, a gasztronómia leállása.

Folyamatos üzemmód

„A legutóbbi időkig szinte csak a kiskereskedelem működött, ott volt lehetőség borértékesítésre – mondta dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. – Az ágazat képviselői itt Hegyalján különböző módon próbálják túlélni ezt a helyzetet.”

Egyben azonban azonos a helyzet, hogy tavasz van, a szőlő növekszik, és minden fázisában munkát vár el a termelőtől. A természet a járvány ellenére végzi megszokott munkáját. Szépen fakad a szőlő mindenhol. A tavasz eleji munkákkal mindenhol végeztek, azaz már jó ideje megtörtént a szőlő metszése.

„Mindez egyben azt is jelenti, hogy járvány ide, járvány oda, a szőlőművelésnek folyamatosnak kell lennie – mondta az elnök. – Ráadásul a pincében ott van a tavalyi bortermés, amelyet palackozni kell, és elő kell készíteni az értékesítéshez. Ezeket a munkákat folyamatosan végezni és finanszírozni is kell, azaz nem lehet leállni, mint esetleg egy gyárnak. Ráadásul a kevesebb bevétel miatt most a költség-kiadás olló két szára egyre távolodik egymástól.”

termeszet2

Fotó: Ádám János

Gyönyörű tavaszunk van – mondta dr. Molnár Péter. – Ezért is lehetett bátran úgy fogalmazni, hogy egyelőre minden a legnagyobb rendben van az idei szőlővel. Igaz, hogy eléggé száraz ez az időszak, de egyelőre kap elegendő tápanyagot a talajból a növény, és megfelelően fejlődik. A borvidék nagy részében a mélyebb rétegekben beraktározott csapadék elegendőnek tűnik. Bízunk persze abban, hogy az aszályos idő addigra véget ér, amikorra a szőlő további fejlődéséhez nagyobb mennyiségű víz szükséges. Mi, szőlőtermelők örülnénk neki, ha május közepéig lenne jelentősebb csapadék. Ha egy mondatban kellene értékelnem, azt mondanám, hogy egy átlagosan jól induló vegetációval van dolgunk – tette hozzá. A további időszakban viszonylag kellemes nyárelőt, túl hamar nem elkövetkező kánikulát vár a szakember. A korábbi években ugyanis többször volt olyan, hogy a tavasz, a nyárelő szinte kimaradt, és a nagy meleg egyszerre csapott le, ami nem tesz igazán jót a termésnek.
Előremenekülnek

Évek óta komoly problémája a szőlőtermelésnek és a tokaji borvidéknek a szakképzett munkaerő hiánya.

„Kénytelenek vagyunk ennek megoldására előremenekülni – fogalmazott az elnök. – Megalkottuk a borvidék stratégiáját, amelyben kiemelt helye van a közép- és felsőfokú szakember-utánpótlás biztosításának. Látjuk, hogy ezzel a szakmának magának is foglalkoznia kell. Az életre hívott Tokaj Akadémia az a fórum, amelyen ezzel a kérdéssel foglalkozunk.”

Az előremenkülés eleme az is, hogy igyekeznek a lehető legtöbb géppel elvégezhető munkából az élő munkaerőt kiváltani. Ehhez persze anyagi erőre és beruházásokra van szükség, amelyek forrását elő kell teremteni.

(A borítóképen: A szőlőültetvények az évszaknak megfelelő állapotban vannak)

Forrás: boon.hu