Gazdaság újraindítási akciótervet jelentett be Orbán Viktor: itt vannak a részletek

akciotervorbangec

Délelőtt 10 órakkor kezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara év eleji Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amelyen Parragh László MKIK elnök és Varga Mihály, miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter mellett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének megszólalására is sor került - közölte a Pénzcentrum.

Ahogy arról a portál beszámolt, Orbán Viktor a gazdaságvédelmi akciótervről és a gazdaság újraindítási akciótervről beszélt. Sportnyelven szólva előbbit a védekezésnek, utóbbit a támadásnak nevezte. Elmondta, hogy 2020 teljesen új korszakot nyitott meg:

A védekezés korszakát nyitotta meg Magyarországon.

A koronaválság viszont nagy gyomrost adott a gazdaságnak, mondta a miniszterelnök. Viszont még a válság nehéz pillanataiban is a magyar gazdaság nagy része működőképes maradt. A gazdaságvédelmi akcióterv során hitelmorítóriumot vezetett be a kormány, bértámogatást nyújtott, mondta és kiemelte a SZÉP-kártya programot és az olcsó hiteleket, amelyekkel "bombázták" a vállalkozásokat.

Ha munka van, minden van

- mondta el Orbán Viktor, aki ismételten úgy ítélte a munka a legfontosabb. A munkanélküliség elleni versenyben Magyarország jól teljesített.

A nyitásról elmondta, hogy mivel januártól van vakcina Magyarországon, ez segíteni fog az élet újraindulásában. Február közepén terveznek online konzultációt indítani a nyitás kérdéseiről. Hiszen ha van vakcina, már van miről beszélni.

Ismertette a gazdaság újraindítási akcióterv ütemtervét is. Az első fázis január 1-jével elkezdődött és április 1-ig tart, a második április 1-től július 1-ig, és a harmadik fázis július 1-től októberig tart majd.

Az első szakasz intézkedéseihez tartozik, hogy a kormány tegnap döntött egy új hitelkonstrukcióról. 10 évre 10 millió forint erejéig nyújtanak majd 0 százalékos hitelt a mikrovállalkozásoknak, három évig tartó moratóriummal.

A második szakaszban a középpontban a felsőoktatás fejlesztése áll majd, a harmadik ütem pedig a nagy fejlesztések időszaka lesz, mint a zöldenergia, körforgásos gazdaság, és digitális fejlesztések. A következő 8-10 évre szóló Agrár- és vidékfejlesztési program is bejelentésre kerül majd.

Egy új világgazdasági korszak kezdődött. A bezárt gyárak új telephelyeit keresik, ezért Magyarországnak versenyt kell futnia a külföldi vállalkozások behozásáért. Az autóiparban pedig meg akarjuk őrizni regionális pozíciónkat

- mondta Orbán Viktor.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy bízik benne, hogy tavasz végére, nyár elejére túl lehet lendülni a válságon.

Folytatni kell a hazai tulajdonú vállalkozások erősítését az élelmiszeriparban, az építőiparban, a járműiparban és a védelem-, valamint űriparban is

- mondta, és azt is ismertette, hogy tisztában vannak azzal:

a vállalkozások a beruházásokat visszafogták, a fogyasztási szokások átrendeződtek. Elmondása szerint azzal számolnak, hogy amikor újra "meglódul a gazdaság", munkaerőhiány lesz a szolgáltató szektorban. Emellett a lánctartozás mértékének növekedésére, a nem teljesülő hitelek arányának emelkedésére is számítanak.

Problémaként jelezte, hogy párhuzamosan nőhet a munkaerőhiány mellett a munkanélküliség mértéke is, a szektorok között hatalmas különbségek mutatkoznak ebben.

Varga Mihály pénzügyminiszter a koronavírus világjárvány gazdasági válságát a 1929-es nagy gazdasági világválsághoz hasonlította, amelynél véleménye szerint még pusztítóbb is ez a 2020-as válság, mivel múlt évben 3 hét alatt következett be, ami akkor 3 éven át tartott.

Címlapkép: Getty Images

Forrás: Hello Vidék