Tokaj: Mégis lesz Crescendo, csak másképp

crescendo tabor 2020 02

Az eredetileg tervezett formájában ugyan elmarad és jövőre tolódik a Crescendo Nyári Akadémia, a szervezők azonban nem hagyják zene nélkül Tokajt. A nemzetközi mesterkurzust szervező Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány egy hetes komolyzenei tábort szervez a megszokott helyszínen, ahol neves művészektől tanulhatnak a diákok.

A koronavírus okozta járványhelyzet miatt számos rendezvény és fesztivál marad el idén, a világ mintegy negyven országából hallgatókat fogadó Crescendo Nyári Akadémia sem tartja meg megszokott komolyzenei kurzusát. A szervezők május elején jelentették be, hogy elmarad a két hetes nyári tábor, a több száz hallgatót és művésztanárt a világ öt kontinenséről fogadó programot jövőre tartják meg. A sok érdeklődés valamint a járványhelyzetben hozott szabályok enyhítése miatt a szervezők úgy döntöttek, mégsem hagyják zene nélkül a diákjaikat.
Tarjányi Tamás, a Crescendo Nyári Akadémia művészeti igazgatója lapunknak elmondta, amikor kiderült, hogy táborok szervezése lehetséges hamar megszületett a vezetőségben a döntés, hogy az idő rövidsége ellenére egy rendhagyó tábort szerveznek, ami a kihívásokkal teli járványhelyzet után fellélegezve lehetőséget biztosít stresszmentes légkörben a közös zenélésre.
– A táborban a magyar komolyzenei élet neves művészeitől tanulhatnak a hallgatók egy barátságos, családias környezetben. Ez természetesen más lesz, mint a már megszokott kéthetes rendezvénysorozat, a CSI, de nem is volt szándékunk helyettesíteni a Nyári Akadémiát, így a 17. Nyári Akadémia 2021 nyarára tolódik – mondta Tarjányi Tamás, hozzátéve, a szólóhangszeres és énekes kurzusok mellett barokk és kamarazene kurzusokat hirdettek meg, valamint a közösségi és lelki programokon gyakorlati tanácsokkal is szeretnék ellátni a felnövekvő muzsikus generációt.

Az alapvetően keresztény értékrenden alapuló rendezvénysorozat idei táborát magyar hallgatók számára hirdették meg. Az egy hetes kurzuson olyan szaktekintélyek fognak tanítani, mint Meláth Andrea, Szabóki Tünde, Kállay Ágnes, Kemenes András, Kalló Zsolt, vagy Pintér Dávid. A létszám is korlátozott, a szervezők pedig különös tekintettel lesznek a járványügyi előírásokra és a szabályok betartására.
A Crescendo Nyári Akadémia eddig minden évben több hangversenyt tartott a városban, az érdeklődők díjmentesen vehettek részt operaelőadásokon és koncerteken valamint zenés istentiszteleteken, miséken.

– A Tábor zártkörű lesz, nyilvános programokról csak abban az esetben lehet szó, amennyiben a biztonsági előírások ezt lehetővé teszik. Továbbá az idő rövidsége miatt elsősorban a kurzusra próbálunk koncentrálni, hogy a már megszokott Crescendo színvonalban részesülhessenek a résztvevő hallgatók – tette hozzá Tarjányi Tamás. A művészeti igazgató elmondta, a július 26. és augusztus 2. között tartandó táborra komoly az érdeklődés és minden jel arra mutat, hogy a rövid jelentkezési időszak ellenére is szép számban regisztráltak hallgatók.

Forrás: tokaj.hu