Biztatóak az első emberkísérletek, működni látszik a koronavakcina

koronastop01

Biztatóan alakult a koronavírus elleni számos vakcina közül az amerikai Moderna által fejlesztettel végzett első emberkísérlet. A cég tájékoztatása szerint a kísérleti szerükkel elsőként beoltott nyolc, amúgy egészséges ember szervezetében antitestek képződtek, immunválaszuk hasonlóan alakult a valódi vírussal fertőzöttekéhez.

A BBC beszámolója szerint a szélesebb körű vizsgálatok, melynek során már azt kutatják, hogy az oltás valóban véd-e a fertőzéssel szemben, júliusban kezdődhetnek.

A koronavírus felbukkanása óta példanélküli sebességre kapcsolt a vakcinakutatás, párhuzamosan mintegy nyolcvan vakcina fejlesztése zajlik. A Moderna mRNA-1273 kódjelű vakcinája az első, amit emberen is teszteltek. Ez egy ún. RNA-oltás, vagyis nem elölt, vagy legyengített vírust, csupán a vírus örökítőanyagának egy kulcsfontosságú részletét tartalmazza. Vagyis nem tud fertőzést okozni, de elég lehet ahhoz, hogy immunválaszt provokáljon.

A teszt során kis, közepes és nagy adagban is oltottak embereket - összesen 45-öt, de egyelőre még csak nyolc adatait elemezték ki. Ez alapján arra jutottak, hogy a szert már kis dózisban kapók szervezetében is annyi antitest képződött, mint a betegségből felépültekében. A közepes adaggal beoltottak szervezetében pedig "jelentősen több" antitest volt, mint a betegségből felépültekében.

A jelen tesztsorozatnak amúgy még nem a szer hatékonyságának, hanem biztonságosságának a vizsgálata a célja. A hatékonyságot már sokkal nagyobb mintán tudják majd vizsgálni, és náluk már nem azt nézik, hogy keletkeznek-e antitestek a szervezetükben, hanem hogy ez valóban védelmet jelent-e a fertőzés ellen. Ha az a kísérlet is sikeres, akkor még mindig meg kell oldani a vakcina tömeggyártását, illetve eljuttatását a világ minden pontjára, végül azt, hogy a népességnek legalább akkora hányada - alsó hangon is a fele, de inkább 60-70 százaléka - be legyen oltva, amely már nyájimmunitást garantál. (Via BBC)

Forrás: 444.hu