Átszervezések és szigorítások a Megyei Kórházban

korhazi atszervezes 02

Befejeződött a fekvőbeteg osztályok átköltöztetése és az ellátórendszer átszervezése.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci, Csabai kapui telephelye 2020. március 23-tól kizárólag a koronavírus fertőződéssel kapcsolatos járványügyi megelőző és betegellátó feladatokat látja el – tudatta az intézmény weboldalán az intézmény vezetése. Egyben arra kéri a betegeket, hogy a tüdőgyógyászati ellátást illetően gondosan tanulmányozzák a kórház március 22-i közleményét, és a betegutak megválasztásakor ennek megfelelően járjanak el.

Újabb intézkedésekről is olvashatunk a weboldalon, ezek a következők:

  • A látogatási tilalom időtartama alatt nem engedélyezik kísérő jelenlétét a szülészeti ellátás során. A magas szülési szám és a harmadik progresszivitási szintből adódó koraszülés gyakoriság ugyanis speciális helyzetet teremt, amelyben a kísérők jelenléte fokozott fertőzési, megbetegedési kockázatot jelenthet mind az újszülött, mind az édesanya, mind a személyzet tekintetében.

  • A megbetegedések számának országos szintű növekedése miatt, a fertőzésveszély kockázatának csökkentése érdekében a Szentpéteri kapui betegbeléptetés szigorodott: a kézfertőtlenítés mellett a beléptető személyzet néhány kérdést tesz fel a beérkező betegeknek, illetve a testhőmérsékletet is ellenőrzik. A belépő kísérők számát továbbra is 1 főben maximálják.

  • A Csabai kapu 9-11. szám alatt üzemelő járványügyi kórház területére mind a dolgozók, mind a betegek beléptetését 2020. március 26-tól, csütörtöktől megszigorítják. Az erre vonatkozó részletes tájékoztatást hamarosan elérhetővé teszik a kórház elektronikus felületein.

  • Továbbra is kérik: a felesleges túlterhelés elkerülése érdekében betegség gyanú esetén senki ne induljon el otthonról anélkül, hogy a háziorvossal vagy házi orvosi ügyelettel telefonon beszélt volna.

  • Ezúton is kérik a háziorvosokat: az ellátások elérhetőségeiről a kórház web felületén tájékozódnak, ebben a kérdéskörben telefonos megkereséssel ne terheljék a személyzetet.

  • A Szikszói Tagkórház, valamint a Mezőkövesdi Rehabilitációs Tagkórház járóbeteg rendeléseinek rendje megtalálható a kórház weboldalán, az egészségügyi vészhelyzet alatt az üzemeltetés ennek megfelelően történik.

  • A Szentpéteri kapui telephelyen a járóbeteg rendeléseket változatlanul üzemeltetik, de csak a korábban ismertetettek szerinti sürgős esetek ellátására kerülhet sor. A járóbeteg rendelések tekintetében is történik majd átstrukturálás. Erről hamarosan közleményt adnak ki valamennyi tagintézmény vonatkozásában.

  • Nyomatékosan kérik, hogy az intézmény telefonos megkereséseit mellőzzük, mert részben az adatvédelmi, részben a személyiségi jogokra való tekintettel a megkeresések 90 százalékát kénytelenek elutasítani.

  • A járványügyi kockázatok csökkentése céljából az ételfutárok belépését a kórház valamennyi tagintézménye területére felfüggesztették.

Mivel a jelenlegi járványügyi helyzetben az északkelet-magyarországi régió megbetegedési számának csökkentése céljából két hatékony intézkedést tudunk tenni, ezért nyomatékosan kérik, hogy a 65 év feletti állampolgárok maradjanak otthonukban, személyes kapcsolattartásukat minimalizálják, a rokonok és a helyi önkormányzatok segítsék életvitelüket. Nyomatékosan kérik továbbá, hogy a külföldről hazatérő, különösen a tartós munkavállalás után hazaérkező honfitársaink a 14 napos karantént, és azon belül is a lehetőség szerinti izolációt tartsák etikai kötelezettségüknek, ebben pedig környezetük és családjuk segítse őket!

Mint írják, a Semmelweis Tagkórházban egy olyan egészségügyi ellátó egységet alakítottak/alakítanak ki, amely kizárólag a koronavírus okozta járványveszély megelőzésére, illetve a megbetegedettek ellátására áll rendelkezésre. Az intézkedés célja egyfelől a Covid-19 vírus által nem érintett betegek ellátásbiztonságának kiépítése, másfelől a betegségben érintett páciensek ellátásának speciális, magas szakmai színvonalon történő biztosítása. Az átszervezések és a jelenleg rendelkezésükre álló humán-, eszköz- és pénzügyi-, anyagi források a hatékony járványügyi munkavégzést lehetővé teszik; a szakmai elvárásoknak az intézmény jelenleg maximálisan megfelel.

Forrás: boon.hu