„Légy Te is a mi diákunk!”

mi diakunk 02

Rendhagyó nyílt napokat tartanak az idén a középiskolák: átköltöztek a virtuális térbe.

November tipikusan a nyílt napok hónapja. A középiskolák egyik legfontosabb eseményét is „átírta” a koronavírus. Az intézmények a digitális rendben vendégeket nem fogadhatnak, találékonyságuk viszont nem ismer határokat.

A legkülönbözőbb módon tájékoztatják leendő diákjaikat képzéseikről – az internet világában.

Szobád kényelméből

A Miskolci Szakképzési Centrum oldalán már hetekkel ezelőtt a következőket olvashatták a 8.-os diákok:

„Ez évben sem kell lemondanod arról, hogy betekints iskoláinkba, sőt ezt akár a szobád kényelméből is megteheted. A Miskolci Szakképzési Centrum iskolái november 12-étől online nyílt napok keretében várják a 8. osztályos pályaválasztás előtt álló diákokat és szüleiket az iskolák közösségimédia-oldalán.”

Az Andrássy Gyula Gépipari Technikum oldalán: felvételi tájékoztatót találunk és az erről szóló prezentációt. Ellátogatunk a tanműhelyekbe virtuálisan, majd életképek következnek. Végül egy rejtvény – értékes nyereményekért.

Hagyományosan és videóval

Úgy tűnik, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium vezetői előrelátóak voltak, mert ők már szeptember 29-én megtartották nyílt napjukat, méghozzá hagyományos módon. A részvételt regisztrációhoz kötötték, a látogatás alatt maszkot kellett viselniük a vendégeknek, és belépéskor mindenkinek megmérték a hőmérsékletét. Az iskola internetes oldalán viszont megtalálható a felvételi és a sport­osztályról szóló tájékoztató.

Közösségi oldalukat is felhasználták a bemutatkozásra az intézmények. A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium például „Legyél Te is ÁVG-s!” címmel videósorozatot indított a Facebook-oldalán. A kisfilmekben a diákok mutatják be iskolájukat és a választható képzéseket. Megtudhatjuk például: miért érdemes a humán tagozatot választani, miért célszerű német vagy olasz nyelvet tanulni. Egy másik sorozatuk is vonzóvá teheti az intézményt: az „ÁVG-ből indultam” rovatukban egykori diákjaik mesélik el, hogy érettségi óta milyen karriert futottak be.

Beleszeretni az iskolába

Hasonló módját választotta a bemutatkozásnak a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Érdekes videókat találunk a közösségimédia-oldalukon, melyekben ízelítőt kaphatunk különböző képzéseikről. A szakmákat az intézmény diákjai mutatják be. Az iskolabemutató kisfilm segítségével úgy érezhetjük, mintha mi is ott sétálnánk az intézmény folyosóin, tantermeiben, szaktantermeiben, könyvtárában, tornatermében vagy közösségi helyiségeikben.

A nyílt napok szerepéről kérdeztük korábban a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatóját, Fridrikné Várhegyi Renátát, aki úgy fogalmazott:

– A nyílt nap rendkívül fontos az életünkben, hiszen ekkor „szeretnek bele” a nyolcadikosok az iskola légkörébe, a tanárokba. Ez az idén teljesen személytelen marad. Feltettünk az internetes oldalunkra különböző tájékoztatókat, ebből a legfontosabb információkat megismerhetik a diákok és a szülők. Egy-egy iskola híre egyébként szájról szájra is terjed. Diákjaink elmesélik az általános iskolásoknak, hogy milyen itt tanulni – fogalmazott az intézményvezető.

(A borítóképen: Tavaly ősszel az Észak így látta az egyik tanórát)

Forrás: boon.hu