Ünnepélyes keretek között adták át a Római Katolikus Templomot Nyíriben

Ünnepélyes keretek között adták át a római katolikus templomot Nyíriben, amelynek tetőszerkezete és homlokzata már nem volt megfelelő állapotban. Ezt cserélték le illetve újították fel a munkálatok során.Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is részt vett az eseményen. Ünnepi beszédében elmondta, hogy ebben a vírushelyzetben a legfontosabb az összefogás és ez a felújított templom ennek a jelképe is egyben.

Forrás:: Zemplén Tv